Vezetőkiválasztás, képzés, szervezetfejlesztés. A Simonyi & Tóth Személyzeti Tanácsadó Iroda hivatalos Blogja

István a zsetonok felé nyúl.

2019. november 01. - Simonyi_és_Tóth_AIMS

István a zsetonok felé nyúl. Márta rosszalló tekintettel követi, de nem szól. A csapat együttműködése láthatóan nem zökkenőmentes.

István döntése valóban hibásnak bizonyult, cégük végül likviditási gondok miatt nem tudta időben befejezni a gyártást, így nem tartották a határidőt, ennek következményeként pedig kötbért kellett fizetniük, valamint elvesztették piacvezető pozíciójukat. Mi lehetett a probléma? Hogyan lehetett volna sikeresebb stratégiát kialakítani? Vajon Márta aktívabb részvétele segített volna?

Business Decisions tréningünkön járunk. István termelési-, Márta pedig pénzügyi vezetői szerepben tevékenykedik. A kétnapos képzés során a résztvevők 3-4 fős csapatokban vezetnek egy-egy termelői vállalatot 7-8 éven át. A vállalatot egy nagyméretű tábla jelképezi, amin végigkövethető mind a pénz mozgása, mind a termelés folyamata. A képzés során minden résztvevő kipróbálja magát a négy fő szerepkörben: termelési vezető, pénzügyi vezető, marketing/értékesítési vezető, vezérigazgató. A képzés során a résztvevőknek dönteniük kell többek között a gyártandó termékekről, a gyártósor fejlesztéséről, a megcélzott piacokról. A számtalan szempont figyelembevétele nem könnyű feladat. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az időszakonként kiosztásra kerülő piacelemzési eredmények a stratégia újra tervezését kívánják meg a résztvevőktől, ráadásul a döntéseket a versenytársak várható döntéseinek figyelembevételével kell meghozni.

A képzés rávilágít a vállalat részlegei közötti összefüggésekre, hiszen az egyik részlegen vétett hiba könnyen egy másik munkáját hátráltathatja. Emellett kézzelfoghatóan mutatja be a vállalati pénzügyi folyamatokat. A mai, digitalizálódó világban sokak számára felértékelődött az itt és most, valamint az együtt töltött idő élménye. Ezt az élményt nyújtja a tréning, hiszen a pénz mozgása és a termelés irányítása az egymillió pénzegységet szimbolizáló zsetonok használatával történik. A tréninget még izgalmasabbá teszi, hogy a csapatok versenyeznek egymással, az eredményeiket pedig évről-évre folyamatosan regisztrálva követik, évente elkészítik a mérleget és az eredménykimutatást.

Miután István belátta, hogy döntése helytelen volt, jobban átérezte, hogy a termelésben hozott döntések hogyan hatnak ki mind a pénzügyekre, mind a teljes vállalat működésére. Márta mindeközben visszajelzést kapott arra, hogy az aktívabb részvétellel, és erőteljesebb érdekérvényesítéssel pozitív irányba tudja befolyásolni a cég működését.

Business Decisions tréningünk fejleszti a cégszinten gondolkodást, valamint elősegíti a stratégiai látásmód kialakítását. Emellett konkrét pénzügyi ismereteket ad, valamint visszajelzést az egyéni- és csoportos kommunikációs készségekről, illetve a vállalati kultúráról.

A bejegyzés trackback címe:

https://hrbonbon.blog.hu/api/trackback/id/tr315277462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
.header-full-width {min-width: 990px;}