Forrest Gump szerint „Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. és sosem tudhatod, mit veszel ki belőle”. A HR világában azonban ennél lényegesen tudatosabb és jobban tervezett döntés, hogy milyen kollégát, vezetőt választunk egy vállalat élére. Ez az amiben egy személyzeti tanácsadó szakember tud segíteni. A mi dolgunk, hogy egy vállalat élére, vezető pozíciókba ne Forrest Gump módszeréhez hasonlóan, véletlenszerűen kerüljön vezető. Erről szól ez a blog…
Olyan kérdésekről, ami minden vezetőnek, HR szakembernek fontos lehet:
- Hogyan találhatjuk meg a megfelelő szakembereket?
- Miként fedezhetjük fel a rejtett tehetséget?
- Milyen eszközöket használ egy profi fejvadász, és mit tud ebből alkalmazni egy cégvezető?
- Mivel nyerhetjük meg a Z generációt, a középkorúakat vagy a legtapasztaltabb szakembereket?
- Hogyan tudja a cég a munkatársakat fejleszteni, hogyan tudja megtartani?
- Milyen új eszközök, megoldások jelenek meg a HR területén?
A HR bonbonon ezekről a témákról írunk, közben pedig igyekszünk szórakoztatóak, napra készek maradni, ötleteket adni. Szeretnénk a szakmai ötletek, javaslatok mellett a humánumra is hangsúlyt helyezni. A szakmai megoldás mögött végső soron ott az ember, s nem csak róla, de neki is szól ez a blog.
Kérjük, iratkozzon fel hírlevelünkre, és csatlakozzon hozzánk.
A HR bonbon doboza mindig nyitva áll Ön előtt!
Kellemes szemezgetést kívánunk,
a Simonyi & Tóth Személyzeti Tanácsadó iroda csapata
www.sandt.hu